Minden azon a verőfényes nyári napon kezdődött, 1995 júniusában, amikor legkedvesebb komám minden előzetes konzultáció nélkül beállított hozzám egy akkoriban rendkívül divatosnak számító mountain bike kerékpárt tolva, áttizzadt, zöld pólóban, kockás rövidnadrágban és koszcsíkokkal díszített - valamikor talán szürke - zoknival viselt szandálban, az udvariassági formulák teljes mellőzésével azonnal kettőhármas hosszúlépést kérve, hogy egycsapásra meghatározza archetípusunkat az elkövetkezendő tizenöt évre.

Komámhoz akkor már évtizedes barátság fűzött, azt gondoltam, nagyon is jól ismerem: szabadidejét azzal tölti, hogy a Magyar Államvasutaknál megkeresett szerény fizetéséből kedvenc presszójában cigarettát és bort vásárol, ezeket fogyasztja, ezt az egyszerű tevékenységet pedig házi borászkodással egészíti ki, ez utóbbinak köszönhetően a késő őszi hónapokban egész napokat murciztunk át a pincéjében, tovább mélyítve barátságunkat. A bor januárra rendszerint teljes egészében elfogyott. Tartozom az igazságnak azzal, hogy elmondjam: volt az életében több hosszabb időszak, amikor egyáltalán nem dohányzott és nem is ivott, ez azonban nem sokat változtatott rajta, hogy őt magát idézzem: „ilyenkor reggelente csak másfél órán át öklöndöztem, mielőtt beindult a nap”. Egyszóval fiatalok voltunk és bohók, a biciklizés, de általában a sport semmilyen formában nem került szóba a köztünk folyó diskurzus során.
Ezért ért olyan meglepő erővel ez a mountain bike-os bevonulás, még arra is gondoltam, hogy ezzel elárulta hallgatólagos megállapodásunkat, miszerint minden ilyen úri divatot, mint például hegyi kerékpározás, messzire elkerülünk. Ehhez képest ez a bicikli teljesen újnak, teljesen sportosnak, teljesen divatosnak tűnt, ráadásul a komám, hogy tovább növelje a zavarom, még egy kendőt is a fejére kötött, amitől határozottan profi bicajos benyomását keltette.
Magyarázatként hozzátette, hogy régóta tervezi egy ilyen jószág beszerzését, és mint jó gazda, lassan körüljárta a letámasztott kerékpárt, és egyenként bemutatta a szerkezet főszereplőit, a Schwinn HiTen vázat, a csak hosszú utánjárás és basszamázás után beszerzett és felszerelt kecskekormányt, az akkoriban tényleg elég májernek számító Alivio váltó- és fékrendszert, a Selle Royal nyerget, sőt, egy kulacsot is, ami ez idő tájt teljesen üresen állt.
A bemutató után már én is kezdtem lelkesedni, és amikor megittuk az áldomást az új szerzeményre, a komám végleg meggyőzött: nekem is szükségem van valami hasonló jószágra:
- Ahelyett, hogy az egész nyarat kerthelyiségben ücsörögnénk végig, inkább tekerjünk együtt a környékbeli erdőkben, sőt, ha majd igazán belelendülünk, eljuthatunk akár Pusztavacsra, az ország középpontjába is, bi-cik-li-vel! – ezzel az elevenembe tapintott, ugyanis nagyon szerettem az erdőkben császkálni, ha nem is tartottam magam valami nagy túrázónak.
A kocka el volt vetve.

Már másnap felkerestem városkánk egyetlen – azóta már megszűnt – kerékpárboltját, emlékszem, akkoriban még az is szerepelt az ártáblán, hogy "Pumpálás – 20 Ft". "Mennyit kell pumpálnia szegény öregnek egy kiló kenyérért" – sóhajtottam, és szemügyre vettem a bolt kirakatában rozsdálló öreg Favoritot. Korábban soha nem volt még váltós biciklim, és arra is emlékeztem, mennyire nagymenőnek számított valaki az általános iskolában, ha versenycangával jött be reggel - jómagam szegény anyám 24-es tragacsával jártam, az egyetlen biciklivel, amit soha nem loptak el a suli udvaráról – ráadásul tudtam, hogy nekem a közeljövőben biztosan nem lesz pénzem egy olyan mountain bike-ra, mint amivel a komám előző nap beállított. Meggyőztem magam, benyitottam a boltba, és közöltem az öreggel, hogy szükségem van a kirakatban látható Favorit típusú csehszlovák versenykerékpárra. Rövid, de elkeseredett alkudozás következett, amelynek végén hétezer forintban állapodtunk meg. Még azt kértem tőle, adjon annyi időt, hogy hazamenjek és valahogy összeszedjem a pénzt, addig nehogy eladja a jószágot. Az öreg legyintve biztosított, hogy nem kell az senkinek. A szenilitás számlájára írtam, hogy teljesen elfelejtette, hogy az imént, az alku során még azt hangoztatta, óránként akarják tőle megvenni ezt a csodabringát, és rossz érzéseimet elhessegetve elindultam összekaparni az akkoriban számomra még igen jelentősnek számító összeget.
Két egész napra volt szükségem a tranzakció megalapozásához, de lelki szemeim előtt folyamatosan az erdei bringatúrák lebegtek, így amint a pénz meglett, késlekedés nélkül rohantam a bolthoz. A kirakatból eltűnt a Favorit, ennek határozottan örültem, gondoltam az öreg szedte be, hogy letakarítsa és egy kicsit helyrepofozza nekem. "Hiába, ez a régi korosztály még ad a tisztességre" – gondoltam, és lelkemben kis rőzsedalokkal be is nyitottam a helyiségbe. Az öreg egy széken ülve bóbiskolt, a biciklit nem láttam. Diszkréten köhintettem, erre felriadt és kíváncsian nézett rám, látszott, hogy egyáltalán nem tudja, ki vagyok. Kezdtem gyanítani, hogy baj van.
- Tetszik emlékezni, tegnapelőtt megalkudtunk a Favorit biciklire, és meg tetszett ígérni, hogy nem adja el, amíg nem jövök a pénzzel.
- Favorit bicikli, Favorit bicikli... Miféle Favorit bicikli? – aztán egyszeriben értelem gyúlt szemében - Ja, az, a kirakatból? Ma reggel elvitték!
Szemmel láthatóan egyáltalán nem rendült meg a ténytől, hogy eladta előlem életem első igazi biciklijét, sőt, megpróbált rámsózni egy békebeli Csepel City kempingkerékpárt, amiből köszöntem szépen, de nem kértem, akkor inkább mégiscsak végigücsörgöm a nyarat abban a bizonyos kerthelyiségben.

Ahogyan teltek a nyári napok, úgy vált a gondolataimban a biciklizés mégis egyre kívánatosabb tevékenységgé. A komám pimasz módon minden alkalmat megragadott, hogy himnuszokat zengjen a biciklijéről, sőt, általában a biciklizésről. A dolog odáig fajult, hogy komám örege látván szenvedéseimet, nekem akarta ajándékozni 28-as klasszikus Csepeljét, amivel, mint annyiszor hangoztatta, még Moszkváig is elhatolna, ha fiatalabb volna – volt ebben a korosztályban valami, ami - így vagy úgy - folyamatosan Moszkva felé hajtotta őket.
Végül szüleim elégelték meg a helyzetet, elvittek egy diszkont mountain bike boltba, hogy válasszak a tök egyforma, Olimpia márkájú diszkont mountain bike-ok közül, és én választottam a sorfalból egy szép kéket, amelynek paraméterei meg sem közelítették a komám biciklijének paramétereit, de kit érdekelt, amikor végre felpattanhattam, és elindulhattunk az erdőbe, hogy letekerjünk akár Pusztavacsig is, bi-cik-li-vel.