A radler, avagy a sörből és jellemzően citromléből, neve alapján minden bizonnyal biciklisek számára kifejlesztett frissítő ital nem hungarikum.

Krisztusi korba kellett lépjek ahhoz, hogy 2003 forró nyarán, egy kellemes túranap után, a dunamenti Klosterneuburg festői kempingjének büféjében leküldjem életem első ilyen típusú italát, amely ha emlékezetem nem csal, a nem túl fantáziadús Radler márkanevet viselte.
A citrommal bolondított sör olyannyira jól esett, hogy a környéken később kitörő, és vadul tomboló zivatar ellenére nem tágítottam a büféből, ahol makacsul próbáltam elégedettre inni magam, de minél több Radler csúszott le a torkomon, annál jobban kívántam még egy üveggel, és mire az utolsó mennydörgés visszhangja is elült, már komoly és meghitt barátságban voltunk: a bicajos sör és én.

Néhány nappal később, ahogyan a túra végéhez közeledtünk, és elhagytuk Ausztriát, a soproni borvidék térségében újra a fröccs vette át az alapértelmezett szomjoltó szerepét, a radlert pedig hitvány módon hosszú időre elfeledtem.
Aztán amikor évekkel később, 2009-ben újra Ausztriában túráztunk, a radler – aki minden sértődöttség nélkül vészelte át, hogy ilyen hosszú ideig hanyagoltam – már a Westbahnhof közértjének polcain megmutatta magát. A hat évvel azelőtti felhozatalhoz képest ez maga volt a kánaán, csak úgy nyüzsögtek a különböző típusok: Egger, Ottakringer, Landgraf, és az a Gösser, amiről ebben a bejegyzésben még oly sok szó fog esni.
A túrán, melynek során az Enns völgyéből indulva, a Tauern hegyein átkelve, aztán a Mura vonalát követve tekertünk át Stájerországon és Szlovénián keresztül egészen Szombathelyig, a radlerek olyan galaxisa várt ránk, amiről csak a legsörisszább biciklisek álmodnak, hiszen a Mura mentén szinte minden kisvárosnak van sörgyára – a sör legfontosabb komponense a tiszta, jó ivóvíz – és minden sörgyárnak van radlere. Vannak jó radlerek és közepes radlerek, savanyúak, vegyszerízűek, és persze olyanok is, amik a halott biciklist is feltámasztják, vannak alkoholmentes és kőkemény, friss és pudvás, drága és olcsó radlerek, de ihatatlan radlert egyet sem találtunk.

A legnagyobb meglepetés akkor ért bennünket, amikor a Lungau hegyei között megbúvó Ranten falucska sörözőjében a rendkívül figyelemre méltó csapos kislány a korsó alkoholmentes Murauer radlerhez nagy mennyiségű standard sört is csapolt, majd azzal magyarázta tettét, hogy bár a Murauerben nincs szesz, azért olyan szégyen itt még senkivel nem esett, hogy alkoholmentes sört kellett volna innia.
A túra közben érintettük Leobent is, és némileg meglepődve vettük tudomásul, hogy ennek a tipikus, gyönyörű stájer kisvárosnak Göss nevű negyedét teljes egészében egy hatalmas gyárkomplexum foglalja el, ahol azt a sört gyártják, amit mi is nagyon jól ismerünk, és amely többek között ennek a bejegyzésnek a megírását inspirálta.
Sosem felejtem el az elsőt.
Szép nyári alkony volt, a nap már a Mura fölé magasodó hegyek között járt. Ott, a gyári sörözőben jöttél felém, és én a karomba vettelek, ez volt az első találkozásunk. Gyönyörű voltál és harmatos, és amikor számhoz ért a szád, mindketten tudtuk, ez a szerelem örökké fog tartani.
Azóta sem gyártott még senki e Földön jobb biciklis sört Nálad, a citromos Gössernél.

Többek között ennek a szubjektív tételnek megerősítése vagy megcáfolása a Nagy Radlerteszt feladata.

Komám Leoben Göss negyedében, háttérben a gyárral

Ezen a túrán fedeztük fel az ausztriai biciklisek fellegvárait, a kerékpárutak mellett gyakran feltűnő Radlertreffeket, azaz bicajos trécseldéket, melyek origója a tapasztalatok megosztása és a kötetlen csevej mellett természetesen a radler, itt azonban még gyakran a klasszikus módon, azaz friss, csapolt sörből, és ahhoz adagolt Fanta narancsból, citromból, esetleg Sprite-ból készítik az italt. Tikkasztóan forró túranapokon, húsz-harminc kilométeres, poros, verejtékes szakaszok után beesni egy ilyen Radlertreffbe, az empatikus házinéni által rögvest felszolgált korsónyi párálló sört összeönteni a jéghideg üdítővel, és az egészet egy húzásra meginni – ez az élmény a rangsorban közvetlenül a mennybemenetel után következik, ezért a szívünkben és a Nagy Radlertesztben is külön helyet szorítottunk ennek a típusnak.

2009 őszén Magyarországon is elharapózott a radler, azon belül pedig a citromos Gösser láz, így amikor a 2010-es Vorarlberg – Tirol - Salzburg túránkra Ausztriába érkeztünk, már komoly háttérismeretekkel rendelkeztünk a sörfajtáról, igényes, sőt finnyás vásárlóként válogattunk órákig a szupermarketek söröspolcai előtt.
A fő kérdés pedig így szólt: ha négy eurónk van sörre, akor vegyünk négy doboz isteni Gössert, amelynek darabja egy euro körül van, és mire a bolt parkolóját elhagyjuk, már csak kettő lesz belőle, vagy ugyanannyi pénzért vegyünk mondjuk nyolc Pittingert, melynek darabja mindössze 45 cent, és bár talán nem annyira finom, de már régen a harmadik faluban fogunk járni, amikor fejenként még mindig három sör lesz a tarisznyánkban?
Ez – bár első hallásra egy átlagosnál bonyolultabb második osztályos szöveges matekpéldára emlékeztet – a túrán olyan komoly és visszatérő dilemmaként jelentkezett, hogy feloldására csakis egyetlen lehetőség látszott: szervezni otthon egy nagy tesztet, és ellenőrzött körülmények között, objektíven megmérni, mi is a válasz erre a rendkívül fontos kérdésre.

A tesztet bonyolító, kóstoló alanyok toborzása egyáltalán nem bizonyult komoly feladatnak, az első néhány barát és ismerős, akit megkérdeztünk, kíván-e végiginni egy radler-tesztsort, azonnal készséggel jelentkezett, és később sem mondták le a programot.
Keményebb diónak bizonyult a teszt tárgyainak beszerzése, kis magyar szupermarket körutunkat azzal zártuk, hogy vásároltunk soproni Gössert, Borsodi Citromost és a Radler elnevezésű, még 2003-ban kóstolt sör pécsi sörgyáras változatát, vásároltunk Pittingert, és némi meglepetésre rátaláltunk a dán Tuborg citromos változatára is, ez utóbbi cég nyilván a radlerdivat hullámait kívánja meglovagolni kultúridegen sörével, a teszt később megmutatta, milyen eredménnyel.
Ez igen szegényes felhozatalnak tűnt, már-már a pécsi bodzás Radler behívásán gondolkodtunk, amikor mentő ötletként felmerült, hogy egyenesen Ausztriából, a magyar fülnek oly édesen csengő Parndorfból kellene versenyzőket importálnunk, hiszen egy gyors kör a kinti Billában, és máris megvan a felhozatal.
Így is tettünk, hoztunk Almdudlert, a grazi Puntigamer legendás termékét, amely az osztrák radlerkultúra ősi és elidegeníthetetlen része, és korábban csak azért nem fordítottunk rá komolyabb figyelmet, mert az ára a Gösserével vetekszik; hoztunk Ottakringer radlert Bécsből, ami nélkül nem lenne teszt a teszt, hiszen ha szabad mondani, akkor Ottakring Bécs Kőbányája, óriási mennyiségű népi sört gyártanak ott, így például a nálunk is régóta ismert Gold Fasslt; hoztunk Landgrafot Neudorfból, ami Graz elővárosa; került a nagyhírű salzburgi Stiegl radleréből is; hoztunk Eggert, az ismerősen csengő diszkont sör radler változatát, amely az átlagos szupermarketben csak negyven centet kóstál, így sosem mertük megkóstolni; és természetesen került eredeti, leobeni Gösser is, minden radlerek királynője – ezzel meg is ágyaztunk a pikáns kérdésnek: vajon jobb a kinti Gösser, mint a soproni?
A logika szerint igen, hiszen a sör, mint említettük, főként jó ivóvíz, minden más pedig gyári receptúra alapján, eredeti alapanyagokból készül, legfeljebb annyi lehet a különbség, hogy az osztrák söripari dolgozók szakszervezete sokkal több történelmi vívmányt ért el, mint a magyarok, ezért a leobeni munkások talán szívesebben ászkolják a sört soproni társaiknál – ez azonban szigorúan csak elmélet.
A parndorfi beszerzés közben felfedeztük a Lidl itthon is kapható reprezentánsát, a Grafenwaldert, és a Holsten citromosát is, így a klasszikus, összeöntött radlerrel együtt összesen tizennégy mintára tettünk szert.

A módszer

A 2010-es év utolsó délelőttjén aztán eljött a pillanat. Az asztal körül bírák, kezükben az MSZ 8761/4-es sörbírálati rendszer házilag a radlerekhez igazított pontozólapja.
Az eredetileg a szabványban levő recencia (csipősség, az alkohol megjelenésének minőségét jelzi) és a keserűség esetünkben nem volt fontos, az általunk bevezetett, ott nem szereplő frissítő, üdítő hatás annál inkább, ezen felül pontoztuk még a harmónia, összhatás szempontot is, hiszen a biciklis, amint egy útmenti pad mellett feltépi a sörösdobozt, és egy slukkra becsókolja az első doboz radlert, majd nagy kortyokban a másodikat is utána engedi, akkor tulajdonképpen csakis ezzel a két tulajdonsággal szembesül.
Az eredeti szabványból megmaradt az íz, az illat és a külső megjelenés, amely a habminőséggel egyetemben leginkább sörözőben ücsörögve, kitöltéskor érdekes – ezek természetesen fontosak egy szépen megkomponált radlernél is. A szempontok súlyozásra kerültek, tesztünkben egy radler maximum száz pontot kaphatott.

Néhány jelölt kitöltésre vár, a bal oldalon kakukktojás

Minden véletlenszerű sorrendben érkező sörből egy-egy decit kaptak a bírák, akik így rövid idő alatt másfél liter nedűt guríthattak le a torkukon, de nem csak ezért nem voltak tisztában a radler típusával, hanem azért is, mert a kóstolás természetesen vakon zajlott.

Az eredmény

A Nagy Radlerteszt eredménye önmagában nem hozott egetrengető meglepetéseket, a Gösserek meggyőző fölénnyel végeztek az élen, mögöttük éppen látótávolságban következik Graz gyöngyszeme, az Almdudler. Utánuk viszont óriási meglepetésként nem a Stiegl vagy az Ottakringer, hanem két diszkontradler, az Egger és a Grafenwalder büszkélkedik. Ők adják meg a választ a fő kérdésre: igen, érdemes inkább nyolc negyvencentes sörrel kibekkelni az aktuális túraszakaszt, mintsem tikkadni azzal a négy darab egy eurós prémium radlerrel, amely finom ugyan, csak éppen nagyon kevés.
Mindössze arra kell figyelni, melyik olcsójánost vesszük le a polcról, mert a teszt szerint a Pittinger azért Pittinger, és sorolhatnánk tovább is, de következzen inkább az igazság pillanata, a végeredmény, sörröl sörre.

1. Gösser Sopron 76,7 pont
Csakis az jelentett meglepetést, hogy a két Gösser közül a soproni végzett az élen, nem is kis különbséggel verve az elvileg finomabb vízből és szervezettebb munkások által készített stájer testvért. Csak a komámnak és nekem, illetve Zoli barátunknak ízlett jobban a leobeni, ez nyilván valamiféle történelmi okokra vezethető vissza. Néhány méltatás a zsűri részéről: „Finom, nőies, citromos”, „Várom a nyári forróságot”, „Ha ilyet ittunk volna eddig, most nem lenne hányingerem”, „Nagyon simulékony”, „Már majdnem tökéletes, ez biztosan a labanc Gösser!” – ez utóbbi kedves bírálónk bizony kissé mellényúlt.

2. Gösser Leoben 74 pont
Az osztrák testvér a zsűri szerint megjelenésben, illatban, habminőségben és ízben alulmaradt a sopronival szemben, míg a legfőbb szempontokban, frissítő hatásban és összbenyomásban megverte azt, de nem eléggé ahhoz, hogy az élen végezzen.
Gratulálunk a soproni ászoknak, ez mestermunka volt!
A zsűri méltatásai: „Hiteles. Javaslom.”, „Kiváló radler, egy eurót is megér”, „Ez a Göszi!” – a kedves bíráló ezt viszont jól gondolta.

3. Almdudler 62 pont
A legendás almuska nem hazudtolta meg magát, és a két nehézbombázó mögé gond nélkül besorolt harmadiknak. Habminőségben és megjelenésben verte a mezőnyt, illatban és frissítő hatásban maradt el egy kicsit az első két helyezettől. Azoknak javasolt, akik megunták a Gösser ízét, de prémium kategóriára vágynak, másoknak viszont borsos ára miatt azt kell mondanunk, hogy csak időnként vásárolják, az íze végett.
Néhány vélemény: „Kellemes megjelenés, különleges íz.”, „Szép sör, jó ízzel, még egyet!”, „Citrusos utóíz”, „A tucatradlerek csúcsa!”, „Sörnek nem rossz”, „Ez az Almdudler” – tippelős kedvű bíránk ezúttal is telibetalált.

4. Egger 53,3 pont
Jelentősnek tűnik a sör lemaradása az élmezőnyhöz képest, az összhatás mégis megfelelő, olyannyira, hogy diszkontárára is tekintettel fogyasztását feltétlenül javasoljuk.
Amiben az Egger gyenge, vagyis megjelenésben, habminőségben és illatban, az a túrázó számára éppen a legkevésbé fontos szempont, ez a sör viszont frissít, jó íze van, és az összhatása is harmónikus.
Szemelvények a zsűritagok véleményeiből: „Mindenből közepes, idd, ha olcsó!”, „Jó arányok, erős citrom hatás”, „Erős közepes, nem rossz”, „Limonádé íz és jó szénsav arány”, „Iható radler, kellemes íz”, „50 centet biztosan megér”. Jelentjük, az átlag közértben csak 40 cent.

5. Grafenwalder 49,5 pont
Az utolsó pillanatban, farvízen beevező radler a várakozáshoz képest (szupermarketlánc saját márkája, ez mindig gyanús) meglepően jól teljesített. Habminősége, megjelenése és összhatása átlag fölötti, illata viszont kissé diszharmonikus, és az íze sem egyértelmű. Vásárlása mindamellett javasolt, de inkább pohárból fogyasszuk, hiszen túrán, dobozból vedelve éppen az erősségei nem lesznek feltűnőek.
Néhány vélemény a zsűritől: „Teljesen középszerű radler”, „Kissé vízízű”, „A kamillateát minek kellett beletenni?”, „A kelleténél kissé édesebb”, „Az íze gyorsan elillan”.

6. Borsodi Citromos 49,2 pont
A legjobb teljesen magyar radler, szektás kelet-magyarországi ivókörök szerint egyenesen a Föld legkiválóbb citromos söre. Bizonyos fokig igazolta is a hírét, hiszen büszke, ősi osztrák radlereket utasított maga mögé, azt viszont sajnos nem ajánlhatjuk jó szívvel, hogy a túrázó pakolja teli vele a bicajostáskáját, mielőtt külföldi útra indul, ráadásul nem túl alacsony ára miatt itthon sem nagyon versenyezhet a soproniak Gösserével. Megjelenése átlag fölötti, minden másban közepes, ízét pedig gyengébbre minősítették bíráink.
Vélemények a zsűritől: „Mosogatószer illat”, „Kellemes, kultúrált radler”, „Keserű, kellemetlen utóíz”, „Hirtelen fogyasztva elfogadható”, „Citrompótlós! Ez a Borsodi?” – játékos kedvű bíránk megint jó lóra tett.

7. Landgraf 45,7 pont
A Magyarországon gyakorlatilag teljesen ismeretlen, neudorfi illetőségű Landgraf tökéletesen testesíti meg a tucatradlert, amennyiben semmi különleges nincs benne, tulajdonképpen iható, de nincs olyan tulajdonsága, ami miatt érdemes lenne megvenni. Megjelenése és habja bőven az átlag fölötti, pechjére pontosan ezek azok az ismérvek, amik túrán másodlagosak. Az elsődleges tulajdonságokban, frissítő hatás, íz, harmónia, viszont kifejezetten gyenge.
A zsűri véleményei: „Citrom imitátum némi állott kádvízzel”, „Csak ha muszáj”, „E303 és E350”, „A citrom rendben, egyébként közepes”, „Kesernyés utóíz”, „Aszpartám alap”, „Se íze, se bűze”, „No comment”.

Munkában a zsűri egyes számú szakasza

8. Ottakringer 44,1 pont
Bécs büszkesége, az Ottakringer bizony nagyot bukott ezen a teszten, mélyen a várakozás alatt szerepelt, még a falusi Landgraf is előtte végzett, ez körülbelül olyan hatású, mintha a kőbányai Drehert valami rákoskerti lötty verné kenterbe (és itt kérünk elnézést a kedves rákoskerti olvasóktól). Egyedül a habminősége volt elfogadható, ez mentette meg a még csúfosabb bukástól. Mivel az Ottakringer mégiscsak Ottakringer, azt javasoljuk, ki-ki kóstolja meg ezt a radlert ausztriai túrája során, és ha úgy véli, igazunk van, akkor inkább orientálódjon az Egger és a Grafenwalder irányába (a prémium radlerekről már nem is beszélve).
Néhány vélemény a zsűritől: „Kevés, vegyipari íz”, „Mindenben kevés”, „Jellegtelen, látványra jó, de gyenge ízű radler”, „Vízszerű, semleges”, „Nem az igazi!”, „Citromhéj íz műanyag beütéssel, szerintem a Pittinger”’ – folyton tippelő bíránk ezúttal mellényúlt.

9. Holsten 43,4 pont
Hatalmas várakozással tekintettünk ennek az utolsó pillanatban a kóstolósorba került radlernek a szereplése elé, hiszen a Holsten, mint sör, hazánkban nagyon jó hírnek örvend, a rendszerváltozás utáni időkben voltak olyan pillanatok, amikor Magyarországon ez volt az egyetlen közértben is kapható, iható sör. Ráadásul úgy tűnik, az észak-németek is meghallották az idők szavát, és hihetetlen méretű radler kampányba kezdtek, piacra dobtak citromos, mangós, málnás és ki tudja még milyen ízesítésű változatokat.
Az élet azonban kemény rendező, és ezúttal a Holsten citromost rendezte ki az elfogadható italok kategóriájából, a zsűri egyöntetű pfujolása közepette. A megjelenésben még alig az átlag alatt teljesítő sörnek habja gyakorlatilag nem volt, ízről az esetében nem igazán beszélhetünk, frissítő hatásra és harmóniára pedig ne is gondoljunk. Sem túrára, sem máskorra nem javasoljuk, ha valaki Holstent szeretne inni, az tegye azt a gyár klasszikus, világos sörével, amihez ez a radler bizony nem bizonyult méltónak.
Szemelvények a zsűri véleményeiből: „Idegen karamellíz”, „Mint a nagymama ****”, „Túlzottan édes”, „Autóillatosító szag, telejesen műanyag íz”, „Nincs is benne citrom”.

10. Gösser & Fanta citrom 40,3 pont
A meglepetés radler, azaz a standard világos Gösser és a Fanta citrom összeházasítása nem várt eredménnyel járt: soha nem gondoltuk volna, hogy ez a klasszikus páros ilyen gyatrán fog szerepelni a Nagy Radlerteszten. Az empatikus radlertreffes házinénikre és a forró nyarakra gondoltunk, és közben irgalmatlanul lepontoztuk minden radlerek ősanyját – ilyen a vakteszt.
A zsűri elsősorban az ital illatát és ízét kifogásolta, de a frissítő hatás és az összbenyomás is messze elmaradt a várttól, a szenvtelen bírák egyedül a megjelenését értékelték eme nagy klasszikusnak. Mindamellett javasoljuk azoknak, akik szeretik maguk mérlegelni és finomhangolni a citromos és keserű hatások harmóniáját.
Vélemények a zsűritől: „Furcsa kis radler, van némi üdítő hatása, de csak vedelve jó”, „Minden, csak nem radler”, „A hordó szégyene, bizarr íz”, „Keserű, mint a ****”.
Így múlik el a világ dicsősége.

11. Radler Pécs 39,5 pont
Ősi radler licencét gyártja a Szalonnal már korábban is sokak rosszallását kiváltó pécsi serfőzde, a teszt eredményei szerint nem túl nagy sikerrel. Feltétlenül szeretnénk megjegyezni, hogy a sörgyár radler termékeit fogyasztók szerint a bodzás változat nagyságrendekkel jobb a jelenlegi kóstolósorban szereplő citromosnál, ám a szabály az szabály, a teszt előtt kikötöttük, hogy csakis citromos verziókat kóstolunk - ez alól csak az Almdudler kivétel, de ki merészelné azt kihagyni?
Akárhogy is, ez a sör egyáltalán nem győzte meg a zsűrit, illata az összes minta közül az utolsó, íze pedig az utolsó előtti helyre helyezte. Frissítő hatása és harmóniája mindamellett a közepes felé közelít, ezért kedvező árára tekintettel hétvégi partikon, gyalogtúrákon, és minden helyzetben, ahol sok folyadékot kell inni, fogyasztását, ha fenntartásokkal is, de javasoljuk.
Néhány vélemény a zsűri részéről: „Elfogadható radler, keveset ígér, annál valamivel többet ad”, „Mosogatóillat. Talán víz helyett megfelel”, „Vasutas radler, huhúúú”, „Jöjjön a következő!”, „Bodza íz, WC-illatosító szag” – ez utóbbi bíránk már tudott valamit.

12. Pittinger 38,6 pont
A Grafenwalderhez hasonlóan ez is egy szupermarketlánc házi radlere, amelyet magyarországi megjelenése óta lelkesen fogyasztottunk, ám a teszt tanúsága szerint rosszul tettük, ugyanis a Pittinger nem jó, és kedvező ára ellenére sem szívesen ajánlható sör.
Egyedül habjának jó minősége és kellemes megjelenése mentette meg a totális csődtől, minden más paramétere egyszerűen tragikusnak minősült.
A zsűri néhány jellemző véleménye: „Semmi citrom, csak gyenge söríz”, „Keserű”, „Juj! Csak a hab menti meg!”, „A jövőd érdekében ne idd!”, „Becsületből megittam, kár volt érte”.

13. Stiegl 37,1 pont
Egészen a teszt eredményhirdetésének pillanatáig a prémium kategóriába soroltam a salzburgi Stiegl gyár radlerét, amely a közepes árfekvésű sörök közé tartozik. A kóstolás során viszont komámmal és több másik bírával egyetemben az utolsó helyre helyeztük ezt az emberi fogyasztásra tulajdonképpen teljesen alkalmatlan, a citrompótló, nagymamánk vizeletmintája és a karácsony előtt a teraszon felejtett, majd hamvazószerdán kiolvadt felmosóvíz egzotikus elegyére emlékeztető folyékony vegyszert.
A szívem vérzett, hiszen sosem felejtem el azt az estét, amikor 2010-es túránk utolsó estéjén Salzburg Maxglan negyedében lefékeztünk a hatalmas, gyönyörű, tiszta gyár előtt, ámulattal figyeltük a barátságos fényekkel kivilágított épületeket, és üres pénztárcánkat gyűrögetve illatos, friss radlerekre gondoltunk.
Hallgassuk meg a zsűrit: „Típusidegen ital, ne igyuk!”, „A közepes semmi”, „Furcsa kesernye”, „Keserű édesség”, „Fogyasztása nem javasolt”, „Hullik szét!”, „Természetellenes íz és szín, talán a Borsodi?” – mi már tudjuk, hogy tippbajnokunk itt is csúnyán mellényúlt.

14. Tuborg 36,5 pont
A dánok barátságos biciklisnemzet, Dánia pedig egy kedélyes ország, ahol évszázados hagyomány a serfőzés. Mindezek ellenére sosem készítettek és nem is fogyasztottak radlereket, saját tapasztalataim szerint az átlagos koppenhágai kocsma tizenhat csapolt és huszonnégy üveges sörtípusa közül egyikben sincs kevesebb alkohol öt egész térfogatszázaléknál, és ha az utazó Christiania szabad negyed valamelyik mozgó büféjében akárcsak megemlítené a citromos keverést, mint vágyálmot, a Stig Töftingre emlékeztető csapos minden bizonnyal úgy vágná fültövön, hogy csúszás közben legalább négy füstölgő rasztát söpörne ki a tengerpartig.
Ehhez a mindenki számára megfelelő békés patthelyzethez képest döntött úgy Dánia büszkesége, a Tuborg gyár, hogy szakítva mindenfajta kultúrális és történelmi diszciplínával, beszáll a citromos sörök piacára. A teszt tanúsága szerint ezt nagyon rosszul tette.
A Tuborgnak nincs íze, bűze, frissítő hatása, harmóniája, csak megjelenése és habja, igaz ez utóbbiak – nyilván a gyár hagyományainak megfelelően – átlag felettiek. Fogyasztása mindazonáltal semmiképpen sem javasolt. A zsűritagok összecsengő véleményeiből néhány kiragadott: „Ne idd, becsapás”, „Ihatatlan!”, „Ha van rá mód, ne fogyasszuk”, „Gyönyörű és rettenetes”, „Nagyon gyenge íz”, „Tragikus”.

Amennyiben a Kedves Olvasó szívesen számolna be további radlerfajtákról, kérjük, hogy a kommentekben tegye meg.

Konklúzió

A radlerfogyasztás reneszánszát éli Magyarországon – és külföldön, a választék egyre nagyobb. Válasszunk okosan, és akinek kifogása van az eredménnyel – hiszen nem vagyunk egyformák – annak javasoljuk, igya végig a tesztsort!
A lényeg úgysem azon van, hogy mit fogyasztunk, hanem azon, hogy közben úton vagyunk.